Egry József
Láncz Sándor (Szerző)
Aradi Nóra (Lektor)
Hárs Éva (Lektor)
Egry József XX. századi piktúránk kiemelkedő alakja. Festészeti tanulmányait
Budapesten végezte, de Párizsban és Belgiumban is járt tanulmányúton. A század
első évtizedében szociális ihletettségű műveket alkotott, köztük Kikötőmunkások
c. sorozatát, amely képei az évtizedforduló legjelentősebb e nembeli festészeti
alkotásai közé tartoznak. Az első világháború után Badacsonyban telepedett le,
és ettől kezdve élete legnagyobb részét a Balaton mellett töltötte. A tó a
művész megújhodott művészetének tápláló forrásává vált. A húszas évek elején -
rövid expresszív korszaka után - itt jelentek meg képein először egy édeni
illúzió világában élő, ősi munkát végző emberei, és itt keletkeztek a bibliai
témakörtől ihletett alkotásai. A harmincas évekre Egry a fényből és a napsütötte
formákból egy, az ember ősi szabadságvágyáról valló szimbólumokban megjelenített
világot formált.
Kötetünk eddig a legjelentősebb Egry-monográfia. Szerzője az ismert
művészettörténész, Láncz Sándor, aki e munkájával nyerte el a
művészettörténet-tudomány kandidátusa fokozatot. Kiadónk arra törekedett, hogy a
könyv kiállítása méltó legyen a nagy festő művészetéhez. Illusztrációs anyagként
mintegy 64 színes és több mint 100 fekete-fehér reprodukciót közlünk.
A könyv antikvár példány, állapota jó.
Kiadó: Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 1980
Kötéstípus: Vászon
Oldalszám: 270